GMO lett a genomszerkesztés?

Hungarikummá tehetnénk a hazai genomszerkesztést! Ezt veti fel Sági László, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa, aki bemutatja a módszer lényegét. Az Európai Bíróság azonban „génmódosításnak” minősítette a precíziós genomszerkesztést, ami fékezheti a nemesítést, és fokozza a lemaradást.

Semmi gyökeresen újat nem találtunk ki, a nemesítés minden módszerét a természetből emelte át az ember.” Így kommentálta Sági László az Európai Bíróság azon döntését, amely génmódosítottnak (GMO) minősítette az irányított mutációs eljárással, a genomszerkesztéssel létrehozott élő szervezeteket is. Pedig a szakember állítja, a legnépszerűbb CRISPR-Cas módszer csaknem megegyezik azzal, amit a legtöbb baktérium természetes úton hajt végre a vírusok DNS-ének elhasításával. Annyi a különbség, hogy a kutatók más DNS-szakaszokat céloznak meg ahelyett, amit a baktérium irányoz be a vírus (fág) genomjában.

A DNS-daraboló

A legnépszerűbb genomszerkesztési eljárás, a CRISPR-Cas tehát egy természetes mechanizmust használ a DNS hasítására. A A baktériumok az őket fertőző vírusok, más néven fágok fertőzésével szemben ugyanis úgy védekeznek, hogy először egy enzimmel kivágnak egy DNS-darabot a fágból, amelyet egyfajta ujjlenyomatként egy meghatározott ponton eltárolnak a saját DNS-ükben. Minél több vírus fertőzi a baktériumot, annál gazdagabbá és hosszabbá válik ez a másolt „DNS-könyvtár”, amely a védekezés alapja.

Amikor azután olyan vírus támadja meg újra a baktériumot, ami korábban már megfertőzte, csak előveszi az elraktározott DNS-lenyomatot a „könyvtárából”, amelyről egy speciális ribonukleinsav (RNS) másolatot készít. Ez a vezető („guide”) RNS vezeti és köti oda a vírus DNS-éhez az azt elhasító Cas nukleáz enzimeket.

A védekező művelet során ez az RNS-enzimfehérje komplex letapogatja az ellenséges DNS-t, és pont ott vágja el az enzimmel, amely szakaszról korábban a lenyomat készült.

A folytatást olvassa el a top agrar magyar kiadásának 2018. novemberi számában. Keresse a lapot az újságárusoknál!

Facebook Comments