Köszöntő: Utánunk a vízözön!

Na végre, tíz évig – évi 17-17 milliárd forintból – azaz összesen majd 170 milliárdos nemzeti forrásból jut végre az öntözéshez szükséges állami főművek fejlesztésére. Hogy még kerekebb legyen az összeg, ezen állami infrastruktúra működtetésére – 2024-ig – további csaknem 35 milliárdot ad a kormány a „zavartalan vízszolgáltatáshoz”.

A sorsfordítónak titulált döntéssel – az agrártárca államtitkára, Feldman Zsolt szerint – tíz év múlva 200 000 hektárral nőhet az öntözhető terület. Azaz az itthon valóban művelt 6,8 millió hektárból jelenleg öntözött 80 ezerről – 2029-re – összesen 300 000 hektárra nőhet az öntözhető terület.
Bizony itt volt már az ideje a sorsfordításnak, mert azt az államtitkár is elismerte, hogy sok „apróság”, nevezzük nevén: az öntözést nehezítő szabályozás, bürokratikus engedélyeztetés, bilincsbe veri a gazdák vízpótlást fejlesztő szándékát. De állítólag ezen is változtatott a kormány. Mindezek koordinálására egy vadonatúj Nemzeti Öntözési Központot is létesít azt állam. Szóval lesz intézmény, egyszerűbb eljárás és szabályozás: „pénz, paripa, fegyver”, már csak egy kell a cél érdekében: meg kellene győzni a gazdákat is, hogy öntözzenek.

De pont ez a bökkenő! Ha valakit fellelkesítenek, hogy pályázzon, fejlessze EU-támogatásból az öntözését, majd sorozatban orrba vágják, elmegy a kedve.

Elég erre annak a somogyi gazdának az esete, aki miután fellelkesült a hívó szóra, hogy ő is fejleszti az öntözését, pályázott és röpke hat év keserves kálvária után már meg is megvalósíthatta az álmát. Ő biztos, hogy legközelebb nem pályázattal nem teszi meg. És hogy még ezután sem árt gyanakodni, arra egy másik példa. A gabonatermesztők konferenciáján, az öntözésfejlesztésre korábban meghirdetett 50 milliárd forintos pályázattal kapcsolatban megkérdezte az egyik érdeklődő, változtat-e a tárca azon, hogy csak a forrás 20%-ára jelentkezhettek a nagyüzemek, és 80%-ára a kicsiknek. A 20% ugyanis már kimerült, de a kisgazdaságok a 80%-os keretének csak egy részét igényelték. Mint megtudtuk még sincs tervben az átcsoportosítás.

Adódik egy másik kérdés is. Miért kellett bő negyed évszázadot várni az öntözési reformra, amivel 2029-re majd utolérjük a 30 évvel ezelőtti, 300 000 hektáros szintet? És vajon miért gyötörték eddig az öntözésre, annak fejlesztésére vállalkozókat életszerűtlen előírásokkal, ha lám lehet egyszerűsíteni, ami egy fillérbe sem került volna? Pedig eközben a klímaváltozásban egyre tüzesebb aszályokban a – ki nem öntözött – víz hiánya itthon évi 300-500 milliárd forint kiesést okoz a mezőgazdasági bevételekben! Azaz fél év alatt megtérült volna az eddig halasztott, és tíz évre szánt fejlesztési forrás.
Eközben máshol – hogy most ne a német, holland példát hozzam – Szlovákiában és főleg Lengyelországban már fényévre járnak előttünk. Költői a kérdés: hol tartanak majd 2029-ben a versenytársaink, amikor itthon majd újra elérjük az 1989 előtti szintet?

Szirmai S. Péter
Főszerkesztő, top agrar magazin

Facebook Comments