Ördögi kör – húshagyó kedv

Egyre nagyobb a pánik a sertésfronton! A megkérdezett gazdák szerint ha az afrikai sertéspestist (asp) hivatalosan megtalálják hazai háziállományban, vége az ágazatnak… Tűzzel-
vassal kellene fellépni, mégsem fogadták (még) el az országos főállatorvos radikális vaddisznó-gyérítési, -megsemmisítési tervét. Bognár Lajos lapunkban megerősíti: csak „négyzetkilométerenként fél” egyedes sűrűségnél tartóztatható fel a sertéstartók réme: az
asp. De úgy tudjuk, a radikális ötlet nem tetszik a nagy hatalmú vadászlobbinak, így már az elhullott egyedekkel láthatóan a budai erdőket is elérte a kór. Tehát bár „nincs afrikai sertéspestis házisertésben ma Magyarországon” – erősítette meg az országos főállatorvos, azt is hozzátette: „nagyon nagy a kockázata annak, hogy háziállományba is bekerül”. „Megelőzésre”
már irtják a háziállományt is. Több mint ötezer állatot semmisítetek meg a hivatalos adatok szerint.

A legrosszabbkor pusztít a régiónkban kór, mert Kínában – az ottani asp-járvány – gigantikus piacot nyitott meg az export előtt. Úgy hírlik, a hajdan félmilliárd darabos állomány
alig fele-harmada maradt meg a kontinensnyi országban. Az amerikai–kínai kereskedelmi háború következtében a pekingi vezetés főleg az EU-ból: spanyol és német cégektől reméli az ellátását. A kínai vákuum az európai sertésárakat máris az egekbe, kilogrammonként két euróra emelte. Itthon is kilónként háromszázötven forint közeléből félezer forintra szökött az élő sertés ára, és még nincs vége a drágulásnak… Ráadásul a régiós nagy gabonatermés féken tartja a takarmányárakat is: micsoda lehetőség lenne az állattartóknak is, ha lenne elég hízójuk, de nincs! Újra ugyanaz a nóta: miért fogy a sertésállomány évtizedek óta, amit se a támogatás, se a kormányzati sertésprogram nem tudott megfordítani?

Sorolhatnánk az okokat: elavultak a telepek, lassan koncentrálódik a termelés, nem hatékony a takarmányfelhasználás, baj van a genetikával, nincs, aki csinálja… De most a tervezhetetlenség,
a kilátástalanság is pusztít, miután tavasszal a hatóságok (rém)regénybe illő körülmények között letartóztatták a legnagyobb hazai sertésvágóhíd olasz-magyar kettős állampolgár tulajdonosát. Akitől nem fogadták el a több millió dolláros óvadékot, sem azt, hogy ügyvédi letétbe tette
a rajta keresett csaknem kétmilliárd forintot. A szakmában azt beszélik, „másnak kell a gyár és a piac”, és ehhez a nyersanyag: az évi 1,4 millió darab, zömmel előre leszerződött hízó.
Azért is nagy a pánik, mert a 2021-től esedékes közös uniós agrárpolitikában a magyaroknak hátrányos fordulat várható az agrárpénzekben, az állattenyésztés megítélésében is, de
nem csak ott.

Világszerte tüntetnek, követelik fenntarthatóságot, a klímaváltozás elleni lépéseket a zöldek. Egyre hevesebben támadják a metánkibocsátó „luxushúsfogyasztást”: azaz az állattartást, amit előbb-utóbb meghallanak a politikusok. Közben az élelmiszerboltban – fogyasztóként – elvárják jó árakat, a versenyképességet, a hatékonyságot, meg azt is, hogy 2050-re legyen mit enni a majd tízmillió embernek. De hogyan, ki tudja túlélni ezt a gyilkos versenyt?

Túl nagy kérdések, főleg már a generációváltásra váró, megfáradt kis sertéstartóknak. Őket ebből az érdekli, érdemes-e még malacot venni, miután a hatóság „megelőzésre” leölte az állatait, vagy másba vágjanak: strucc-., vagy a csirketrágyát fogyasztó rovartartásba? Erre kerestük a választ októberi lapunkban, fogadják szeretettel!

Szirmai S. Péter, főszerkesztő

Az írás a top agrar magazin 2019. októberi számában jelent meg.

Facebook Comments