Legyenek tisztában a kockázatokkal – erre figyelmezteti az ökológiai termelésre átállókat Czeller Gábor tamási biotermelő, a Magyar Biokultúra Szövetség elnöke. Szerinte a mostani támogatások csökkentik a kockázatot. Stabil piacra készülhetnek a gazdák, mert a járvány itthon is meglódította, de át is alakította a biofogyasztást.
Nehéz évet zárunk hamarosan a covidvilágjárvánnyal, de öröm az ürömben, hogy Európa-szerte szárnyal a biopiac, itthon is?
Itthon is látványosan meglódult a vírus miatt a fogyasztás – ha nem is a biopiacokon, hanem a csomagküldő szolgáltatásokon keresztül. A járvány első hullámában, tavasszal csökkent ugyan a piacok látogatottsága, de amint normalizálódott a helyzet, és a pár hetes utazási láz is lecsengett, újra helyreállt a piac, egyre több új, főleg fiatal vásárló is jött.
Ez önnek – aki tizenöt éve árusít a fővárosi MOM parki Ökopiacon – mennyi pluszt jelentett?
Csak a saját nevemben nyilatkozhatok. Szerintem 15 százalékkal biztosan több lett a vásárló, de az árusok árbevétele ennél is jobban nőtt.
Akkor idén jó évet zár?
Ez az év – de már a tavalyi is – 15 százalékos forgalomnövekedést hozott a hazai biopiacon változatlan árak mellett.
Árulja el, mi a titka, bővítette a termékkört?
Nem akarom mindenáron bővíteni a termékkört, inkább a meglévőkből olyat és annyit kínálni, hogy eljöjjenek érte a vásárlók, ez nálunk bevált. Továbbra is 92 hektáron gazdálkodunk, és ugyanaz a szortiment, a tojás, a gabonafélék mellett zöldséget és háromfajta gyümölcsöt árusítunk: földiepret, szilvát, kajszit, valamint az ebből készített lekvárt, aszalványt, az őszi búzából pedig liszteket.
Mit tanácsol, ki és mit termeljen, aki most kezdi az organikus gazdálkodást?
Mielőtt valaki belekezd a biogazdálkodásba, tisztázza a kockázatokat: például azt, hogy a búza-, az árpa, a szójatermés ára ingadozik, évek óta csökken. Stabil a piac, de a felvásárlási árak lefelé tartanak. Szezononként váltakozva csak olyan növényeknél – kölesnél, lennél, más olajos magvaknál – alakul ki kiugróan magas ár, amelyeknek ökológiai módszerekkel kockázatos a termesztésük. A köles állományából szinte lehetetlen kiirtani a csattanó maszlagot, vagy a magját kiválogatni a szemtermésből. A kevésbé kockázatos búzából, tönkölyből, árpából viszont sok állam, Németország is önellátó. Ha az aszályban rossz a német termés, az egekbe szökik az ára, de a rákövetkező évben nem lehet eladni, vagy csak az előző évi ár töredékéért. Az európai biopiacokon most éppen a szója, illetve az olajos mag tűnik korlátlanul eladhatónak.
Ha most ilyen jó a német és a nyugat-európai piac, a magyar gazda is tud oda szállítani?
Egyedül nehéz bejutni ezekre a piacokra, sőt Svájcba szinte lehetetlen, csak ottani kereskedőcégen keresztül. A német piacot is csak annak könnyebb elérnie, aki egy-egy irányvonatnyi hatalmas mennyiséget tud szállítani. Ezért kellene a hazai biotermelőknek is összefogniuk, szövetkezniük, de ez nagyon nehéz. Amikor jelentős a kereslet, senki sem akar összefogni, amikor viszont a gazdák nem tudnak eladni, mindig más a hibás: „ti találjatok nekünk piacot”…
Pedig vannak jó példák. Németországban bombasiker lett a „Te vagy itt a főnök!” biotejmárka, amit egy gazda az egyesületi tagok, fogyasztók igénye szerint alakított ki. A szövetség színeiben lehetne ilyet csinálni?
Nem hiszem, hogy a Magyar Biokultúra Szövetség kereteiben kellene megpróbálni. Megvan ugyan az elvi lehetősége, hogy a termelő maga terítse az áruját, mint Németországban, de a magyar élelmiszer-biztonsági rendszer ezt másként szabályozza. A falusi üzletekben azonban már vannak kihelyezett hűtő-adagoló tejautomaták, amelyekbe a gazdák kiteszik a tejet a vásárlóknak. Házhoz szállítási próbálkozásról viszont nem tudok. A két nagy hazai biotejgazdaság is jellemzősen a multi láncoknak szállít be.
Nálunk a faluban reggel körbejár egy kisgazdaság tejeskocsija, és a Boci, boci tarka hangjaira árulja az etyeki teljes tejet. A biotejjel miért nem házalnak?
Aki biotejet termel, annak egyszerűbb feldolgozni sajtnak, joghurtnak, erre sok példa van. Azért a fővárosi biopiacon két-három termelőnél a feldolgozott termékek mellett lehet tehén- és kecsketejet is venni nagyjából a német árakon, de itthon mások a fogyasztói szokások is. A németek sokkal tudatosabb vásárlók.
Nemcsak a piacokért harcolnak, az európai agrár–zöld háború is dúl a biodiverzitásért, a fenntarthatóságért. A biotermelés erre is megoldás?
Mindenképpen, bár egy vitatott svéd tanulmány szerint éppen a biogazdálkodástól fog kihalni az emberiség, mert a konvencionális termelésnél sokkal nagyobb a területigénye… Ám azt is vegyük figyelembe, hogy a feldolgozóipari kenyérből, sajtból, felvágottból a végén mennyit dobunk el. Ha a kenyér – adalékanyagok, ízfokozók, térfogatnövelők nélkül – csak lisztből és kovászból készülne, az ára ugyan akár a duplája lenne, de nem kellene a negyedét-harmadát kidobni, mert másnap is ehető maradna, de úgy nem lenne olyan jó üzlet. A gazdának a termelésbe fektetett pénze majdnem egy év múlva fordul meg, amikor eladja vagy feldolgozza a termést, és megkapja az árát. Az élelmiszeripar a csak napi fogyasztási cikkeivel gyorsítja a pénz forgását azon az áron is, hogy kisebb haszonnal nagyobb tömegben adja, mert az összes árbevétele így is nő. Ne csodálkozzunk, hogy a tömegtermelés környezeti lábnyoma egyre nagyobb, szemben a helyben előállított kézműves- vagy hasonlóan igényes termékkel.
Mert a bió jobb minőséget is jelent?
Igen, mert a konvencionális gazdálkodáshoz sok olyan járulékos anyag – műtrágya, növényvédő és kondicionáló szer – kell, ami növeli a metánkibocsátást, és jobban megterheli a környezetet, mint az ökológiai gazdálkodáshoz használt szerves trágya, komposzt.
Pár év alatt itthon ezért nőtt duplájára a bioterület, tudatossá váltak a fogyasztók és a gazdák?
Ezt a piaci változás is okozta, de még inkább az, hogy a kormány már komolyan veszi az ökológiai termelés megerősítését. Eddig sosem látott összeg, 62 milliárd forint állt rendelkezésre az ökogazdálkodás támogatására: ezzel jelentősen nőtt az egy hektárra jutó forrás. A területalapú támogatással együtt így már bőven megéri a biotermelés, mert kisebb lett a kockázat. A nyugat-európai országokban is ez a trend. Ahogy nőtt Németországban is a támogatás, úgy bővült a termelésbe vont terület is. Pozitív korrelációban van a kettő, és ennek köszönhetjük Magyarországon is, hogy öt év alatt 178 000 hektárról több mint 300 000 hektárra nőt az ökológiai termelésbe vont terület. Bár még az új hétéves uniós ciklus Közös agrárpolitikát nem fogadták el, az átmenetben a jelenlegi rendszerben benne lévő gazdák lehetőséget kapnak egy év hosszabbításra. Ez nagy előrelépés, mert az eddigi ciklusváltásoknál mindig volt egy-két év kiesés az ökológiai támogatásokban.
A karanténban itthon is gyorsan erősödik a szintén szermentes városi kertészet, az „urban farming” mozgalma. Együttműködnek, biotermelőnek tekintik őket vagy konkurenciának?
Minden tiszteletem az így termelőknek, de ez a „szermentesség” nehezen értelmezhető. Az ökológiai gazdálkodás elveit és előírásait jogszabályok rögzítik, ezek betartását ellenőrző szervezetek vizsgálják és tanúsítják, így hiteles. A szermentes termelést viszont sokan meg is lovagolják: piacokon, csomagküldő szolgálatokon keresztül értékesítenek „vegyszermentes” termékeket, pedig nem egy alkalommal derült ki, hogy ezek mégsem szermentesek, ami elbizonytalanítja a fogyasztókat. Ahhoz, hogy együttműködjünk, egy csónakban evezzünk, tanúsíttatniuk kell ezt a „vegyszermentes termelést”. A szövetségünknek az organikus városi, balkonkertészethez is vannak letölthető szakmai kiadványai.
Az uniós szerkivonások miatt egyes szántóföldi kultúrákat már nem is éri meg hagyományosan termelni. Az EU biodiverzitási stratégiáját és a Közös agrárpolitika reformtervezetét látva a majdnem organikus termelés: a szermentes biorepce, bioszója a jövő?
Mivel ezt a növényt most konvencionálisan termelik, a szerkivonás lesz a repce halála. Ez a módszer nem logikus, nem is tartható fenn, mert nem tartja be a vetésforgót: búza után repcét, repce után búzát vetnek. Ne csodálkozzunk, hogy a kártevőket úgy feldúsítottuk, hogy vegyszerek nélkül már nem is tudjuk gyéríteni. Ráadásul a magyar repcét – még ha bió is – emiatt egyre nehezebb eladni. A tőlünk északabbra lévő Lettország többet és olcsóbban termel, mert ott még nem jelentek meg ekkora tömegben a nálunk már nagyon feldúsult kártevők. Ha betartanák a normális vetésforgót, nem dúsulnának így fel a kártevők. A szerkivonásnak az is a célja, hogy térjünk vissza a vetésforgóhoz.
Az inváziós kártevőkkel, a klímaváltozással, az aszállyal hogyan boldogulnak a biogazdaságok?
Egyelőre sehogy, főleg a dió-, mogyorótermelők nem. Addig nehéz dolga is lesz a biotermelőnek, amíg az új kártevők után nem érkeznek meg a természetes ellenségeik, ahogyan Észak-Olaszországban már meg is jelentek. Vannak ugyan olyan rovarölő készítmények, amelyeket a biotermelő is használhat, mint a neem fa kivonatából készült azadirachtin hatóanyag, de ezek sem védenek a gyakori fertőzéstől.
Közben egyre kisebb művelt területről egyre népesebb emberiséget kell ellátni, erre is a bió lehet a gyógyszer?
Mást megoldást erre sem tudok elképzeli, mint az ökológiai gazdálkodás még szélesebb elterjesztését. Ha ilyen tömegben használjuk a kemikáliákat – ráadásul még kevesebb hatóanyagot –, akkor mi, gazdák megint rákényszerülünk arra, hogy kitaláljunk valamit. Azaz megerőszakoljuk a természetet, hogy még több legyen a termés, ezzel annyira kimerítjük a talaj mindössze 20-27 centiméteres termőrétegét, hogy végzetesen tönkretesszük. Így esélye sem marad annak, hogy a majdani 10 vagy akár 30 milliárd embert el tudjuk látni élelemmel, hacsak hidropóniával vagy mesterséges talajon nem termelünk. De a megoldás ennél sokrétűbb, a fogyasztói szokásokat, az élelmiszeripart is át kell alakítani, hogy egy kiló kenyérből négy ember jóllakjon, és ne csak kettő, mert a felét ki kell dobni…
A fogyasztói szokásokon mit változtatna, legyünk önellátók, városi kertészek?
Inkább helyben ellátók. Miért kell itthon német sárgarépát vagy januárban dél-amerikai szőlőt enni, miért nem jó a hazai, az itt termett alma? A chilei vörösbor helyett vegyünk inkább hazait. Fenntartható akkor lesz az élelmiszer-termelés, ha minél kevesebbet kell szállítani: helyben termeljük meg, itt használjuk fel.
Névjegy: Czeller Gábor
60 éves. Agrármérnöki diplomáját a Gödöllői Agrártudományi Egyetem állattenyésztési szakán szerezte 1984-ben, majd a Tolna megyei Tamási Állami Gazdaság növénytermesztési ágazatvezetőjeként dolgozott. A kilencvenes évek elejétől magánvállalkozó, családi gazdasága 1992 óta ellenőrzött biogazdaság, megszerezte a Demeter-minősítést is. Jelenleg Tamásiban 92 hektáron gazdálkodik, amiből 12 hektár a gyümölcsös: kajszi és szilva, 4 hektár a zöldséges, a többi szántó és legelő, amelyen szintén organikusan gabonát, napraforgót termel. Állatokat is tart: baromfit és aberdeen angus húsmarhát. A barackból és a szilvából a felesége lekvárt és aszalványt készít, amit a fővárosi ökopiacon értékesítenek. A biotermékei 95 százalékát külföldre adja el, a gabonát és a napraforgót Svájcba. 2017-ben az év biogazdája lett. 2005-től a Dél-dunántúli Biokultúra Egyesület, 2001-től a Magyar Biokultúra Szövetség elnöke. Nős, ikergyermekei, Flóra és Gábor már felnőttek.
A cikk a top agrar magazin 2020/12. számában jelent meg. A teljes lapszámot és az összes korábbi kiadást elolvashatja a www.laptapir.hu oldalon.
Facebook Comments