Megnyílt az OMÉK – az agrárium ünnepe a Hungexpón

Tizennégyezer-ötszáz négyzetméteren, közel ötszáz kiállító részvételével nyitotta meg kapuit a 80. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), amelyet 2021. október 7-10. között rendeznek az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás társrendezvényeként a HUNGEXPO területén, az E és B pavilonokban, valamint a közöttük kialakított Őshonos Udvaron. A kétévente megrendezendő esemény a hazai agrárium és élelmiszeripar legjelentősebb regionális eseménye.

Az első, 1829-ben életre hívott állatbemutató megálmodója Széchenyi István, egyszer úgy fogalmazott: „a termékeny föld teszi gazdaggá a nemzetet”. Idén is ennek szellemi örökségnek birtokában szervezik meg a 80. OMÉK-ot, amely a múltból táplálkozik, és a jövőbe mutat. Küldetése, hogy tradicionális értékeink megőrzése és felmutatása mellett hirdesse a 21. századi mezőgazdaság vívmányait.

Az OMÉK-ot Nagy István, agrárminiszter nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy a rendezvény mindig a magyar gazdák ünnepe volt. Az idei kiállítás és vásár azonban rendhagyó, hiszen most az „Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás” részeként valósul meg. A világkiállítás lenyűgöző programkínálatában megjelenik az ősi hagyományaink felelevenítése, a természet iránti szenvedély és a vadászati-, vadvédelmi kultúránk változatossága. A környezet- és természetvédelem, az erdő- és vadgazdálkodás, az élelmiszer-előállítás, illetve a gasztronómia szervesen összekapcsolódó területek. Ezért különösen nagy öröm, hogy ez a sokszínűség összpontosulhat a Hungexpo területén és az OMÉK idén a vadászati világkiállítással együtt jelenhet meg, amely tovább erősíti az ágazatok közötti összhangot. Majd felhívta a figyelmet korunk egyik legnagyobb kihívására, a társadalmi, gazdasági és környezeti szempontok közötti egyensúly megteremtésének szükségességére. Az egyik legzöldebb gazdasági ágazat a mezőgazdaság. Nem büntetni, hanem ösztönözni kell a mezőgazdasági termelőt egy még fenntarthatóbb termelés elérésében. Egy ilyen kiállításnak a jövőbe vezető utakat is meg kell mutatnia. A megújuló vidék, megújuló agrárium program a vidék gazdaságának új lábra állítását jelenti. Önmagában az idén meghirdetett pályázatokon már több mint 1000 milliárd forint került lekötésre, ami óriási előrelépési lehetőséget jelent. A vidék gazdaságának erősítése pedig egész Magyarország megerősítését jelenti.

Indul az előlegfizetés

Bejelentette, hogy október 18-án megindul az agrártámogatások emelt összegű előlegfizetése. Az uniós szabályok adta legkorábbi időponttól kezdve a gazdálkodók számára a közvetlen támogatások esetében a decemberben fizethető részfizetésekkel együtt legalább 260 milliárd forint, a terület- és állatlétszám után fizetett vidékfejlesztési támogatásoknál pedig több mint 46 milliárd forint kifizetését tervezik az idei évben a Magyar Államkincstáron keresztül. Az előlegfizetéssel fő céljuk, hogy pénzügyi segítséget nyújtsanak az őszi munkák zavartalan elvégzéséhez, biztosítsa a termelők pénzügyi stabilitását és likviditását. Ez szintén egy komoly hozzájárulás Magyarország Kormányának azon célkitűzéséhez, hogy megerősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, valamint a vidéki térségeket.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében elmondta, az agrárium sikerességéhez a tudás és a munka mellett a gazdák szíve és a lelke is kell. Most zajlik a közös agrárpolitika reformja, megkezdődött a 7 éves költségvetési ciklus. Szükséges, hogy a klímaváltozás figyelembevételével a legkorszerűbb tudást és technológiát alkalmazni, így lehetünk a legsikeresebbek. Az OMÉK tökéletes alkalom arra, hogy megismerjük azt a tudást, képességet, amelyeket a szakértőink adnak át nekünk.

Kovács Zoltán, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztosa hangsúlyozta, hogy csak a mai napon 20 ezren látogattak el a kiállításra, így a központi helyszínen, a Hungexpo területén eddig 300 ezernél is többen látták már a kiállítást, a teljes rendezvényen, 530 különböző helyszínen pedig eddig összesen 1 millió húszezer látogató volt részese az eseménysorozatnak. „A magyar föld legjava” és az „Egy a Természettel” szlogenek szorosan összefüggenek egymással: a vidéki, vagyis a valódi élet minőségét helyezi újra a középpontba az európai urbanizációs folyamattal szemben, a vidék értékeit és szépségeit mutatják be a társrendezvények.

Kell a feldolgozóipar fejlesztése

Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy nem véletlenül vívta ki az OMÉK az ismertséget, miközben őrzi a hagyományokat, de a jövőbe vezető utakat is megmutatja. A hazai agrárium kiválóan teljesít, amire a koronavírus is ráerősített. A jövőt illetően kiemelte, hogy a feldolgozóipar erősítése fontos az élelmiszeripar sikerességéhez, amihez a Vidékfejlesztési Program hozzájárul. Ennek elősegítése érdekében meg kell győzni a fogyasztókat, hogy magyar termékeket válasszanak, a kereskedelem szereplőit pedig a magyar termékkínálat szélesítésére, melyre főként az online térben van kitörési pont.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője az OMÉK szervezőjeként elmondta, az OMÉK és az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás is a természetet szerető és értő emberek rendezvénye, így a két kiállítás együtt egy még tágabb spektrumot tud adni mindabból a minket körülvevő világból, amit fontos értékelnünk és megőriznünk a jövő generációi számára. Az elmúlt két év legfontosabb tanulsága a magyar vidék és a magyar agrártársadalom helytállása volt. Ha az elmúlt évtizedet vizsgáljuk, akkor a magyar vidék és agrárium dinamikusan tudott fejlődni. Hozzátette: „Hitünk az, hogy az OMÉK idővel a regionális bástyája tud lenni az exportfejlesztésnek, ahova sokan ellátogatnak különböző országokból és meg tudjuk magunkat mutatni a nagyvilágnak.”

A megnyitót a díjak átadásával zárták le, tizenhárom díjat és három oklevelet nyújtottak át.

A díjazottak listája

Miniszteri nagydíj Gallicoop Zrt – Gallio Termékcsalád
Hagyomány és Innováció Díj az Agrárgazdaságban díj Panyolai Silvorius gyógynövény likőr szilvaágyon érlelt termékével a Panyolai Szilvórium Zrt.
Hagyomány és Innováció az Agrárgazdaságban Díj keretében Oklevelet kapott Panyolai Szilvórium Zrt.
Élelmiszeripari Nagydíj – I. helyezett Nativus Sous Vide Dámszarvas comb
Élelmiszeripari Nagydíj – II. helyezett Baker Street Kft – FreeScuits gluténmentes kekszcsalád
Élelmiszeripari Nagydíj – III. helyezett Nádudvari Vajkrém
Élelmiszerpazarlás megelőzéséért Díj – Élelmiszer-előállítás VIRESOL Kft.

Facebook Comments