Úgy növeld a hatékonyságot, hogy a környezetet kevésbé terheld!

Paradicsomi Prega-előzetes Veresegyházról. „Történelmi pillanat, hogy a digitalizáció eszközrendszerével úgy lehet hatékonyságot növelni, hogy közben a környezetet kevésbé terheljük a mezőgazdasági termelés során. Ezzel a lehetőséggel csábította az érdeklődőket Bolyki Bence, az Agroinform.hu vezetője a február 18-19-i PREGA Konferenciára és Kiállításra. A rendezvényt szervező Agroinform.hu, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrármarketing Centrum a két napja alatt mintegy 150 szakmai előadással, egyebek között 7 szántóföldi, kétnapos állattenyésztési, 3 kertészeti, több Digitális Agrár Stratégia szekcióval várják a látogatókat.

Ahhoz, hogy a XXI. században eredményesek, versenyképesek legyünk, ahhoz minden mezőgazdasági termelőnek be kell vezetni az adatalapú gondolkodást gazdasága digitális átalakulásához. Erre figyelmeztette az újságírókat Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a február 18-19-én nyíló, immár hatodik PREGA Konferencia és Kiállítás előzetes tájékoztatóján a Veresi Paradicsom Kft. telephelyén, Veresegyházán.

Feldman Zsolt, az AM államtitkára : “Gyűjtsük az adatokat

A világ agráriuma ugyanis gőzerővel alakul át olyan digitális ágazattá, amely gyakran előrébb is jár sok hagyományos ágazatnál. „A versenytársaink a világ nagy részén – folyamatosan és ütemesen alakítják át saját vállalkozásaikat precíziós gazdálkodássá. Kötelességünk minél több információt, tudást átadni a gazdálkodóknak, amelyekkel sikeresebbek lehetnek” – ismerte el az államtitkár, aki azért a kockázatokra is figyelmeztetett. „Ne essünk abba a hibába, hogy a teljes gazdaságunkat az egyik napról a másikra próbáljuk tisztán a precíziós gazdálkodásra átállítani, hanem fokozatosan, évről-évre tanulva valósítsuk meg” – ajánlotta. De ez az esélyt a legkisebbeknek is meg kell adni, hogy a digitalizáció rögös útján elinduljanak, ami szerinte azzal indul, hogy át kell állni az adat alapú gondolkodásra. Ahhoz ugyanis, hogy jó döntéseket hozzanak a gazdák, bizony információ, adat kell, amihez az adatokat el kell kezdeni gyűjteni. Úgy becsülte, több éves adatgyűjtés ad esélyt a jó döntésekhez.

Több adat, kisebb költség

„Gyűjtsük a termeléshez kapcsolódó adatokat, hogy annál jobban tudjuk csökkenteni a költséget, javítani a termés biztonságát, mert sok esetben – akár a klímaváltozás okozta problémákkal szembesülve – nem a tapasztalatalapú gazdálkodás segít a kockázatok csökkentésében” – utalt Feldman Zsolt az adat alapú precíziós gazdálkodás előnyeire. A gazdálkodóknak meg kell kapni az esélyt, hogy a következő időszakban létre tudja hozni a termelés valamennyi folyamatában az adatok, információk felhasználásával működtetett gazdaságát, és ezeket a technológiákat értelmesen ki is tudja használni gazdasága, termelése hasznára tudja fordítani. Azt tekinti a PREGA üzenetének, hogy vállalkozásmérettől függetlenül el lehet indulni (a precíziós gazdálkodásban), csak a gondolkodásunkat és a gazdálkodáshoz való viszonyunkat kell ehhez fokozatosan átállítani.

Paradicsomi hangulat

Bolyki Bence, a PREGA főszervezője, az Agroinform.hu vezetője meg is köszönte a Veresi Paradicsomnak, hogy példát mutat ennek a hatékony és egyben környezetkímélő mezőgazdasági termelésnek. Ezért is választották ezt a helyszínt, hogy megmutassák itthon is egyre több világszínvonalú és digitális eszközök segítségével optimalizált megoldást alkalmaznak. Ő inkább azt tekinti a PREGA küldetésének, hogy az agrár-digitalizációs szakemberek, gazdák találkozóhelye, inspirációs közege, „tudásmegosztási platformja” legyen.

A jövő heti rendezvényre összesen 150 szakmai előadót várnak és az újdonságok bemutatásával is, mint mondta a „társadalom szélesebb köréből új tehetségeket is akarnak nyerni a mezőgazdaság ügyének”. Melyek lesznek ezek az újdonságok? A már elérhető termőhely- és haszonállat-, egyedspecifikus és robotikai, mesterséges intelligenciára és szenzorokra épülő technológiai megoldások. Természetesen megjelennek a szántóföldi, kertészeti állattenyésztési ágazatok, az élelmiszeripar, foglalkozunk a Digitális Agrár Stratégiával, az agrárIT-vel és külön szekciót kap az Indoor Farming. Ami az agglomerációban, a városokban is lehetővé teszi a növénytermesztést. Külön szekciója lesz a Digitális Agrár Stratégiának, amelynek keretében megismerhetik az érdeklődők a formálódó „Magyarország mesterséges intelligencia-stratgiája”, valamint az 5G stratégia agrár „kapcsolódásait”. Szó lesz a mezőgazdasági drónhasználat jogszabályainak egyszerűsítéséről. A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. digitális mintagazdaságáról és a digitális agrár-teszt pályáról is. Kiemelt téma lesz az ágazati adatvagyon, a termelők adatainak védelme, annak felhasználása is. A Next Generation program, aminek keretében 18 diákot fogadnak az agrár- és informatikai felsőoktatásból, fogadják a 10 PREGA egyetemi nagykövetet is, és a PREGA társadalmi nagykövetét, Party András MTB kerékpáros olimpikont is.

Veresi para

A házigazda Márkus Zsolt, a Veresi Paradicsom Kft. ügyvezetője felidézte, hogy 13 hónapja adták át ezt a 6,5 hektáros prémium fürtös-paradicsom termesztésére szakosodott komplexumban mesterséges megvilágítású üvegházait, de rosszul gondolták, hogy mindenre fel vannak rá készülve.

Márkus Zsolt, a Veresi Paradicsom Kft. ügyvezetője:  “Sok váratlan kellemetlen meglepetés volt”.

Pedig Veresegyházán van az ország legmodernebb üvegházi operációja, ahová a világ vezető biológiai növényvédő társaságából hozták el szakértőt, és a holland növényvédő szakértőt is. Tavaly januártól mérik a paradicsom gyümölcs beltartalmi értékét, jellemzően az antioxidánsokat: a likopin-tartalmat. Ez alapján tudták meg, hogy például a termékükben hatszor annyi a C-vitamin, mint a spanyol versenytársakban, mert a szállítási idő hosszával romlik a paradicsom beltartalma. Ezért az ízért fogyasztjuk a friss paradicsomot szívesebben, ami immár tudományosan is alátámasztható. Bemutatott egy helyi fejlesztésű gépet, ami másodpercenként tud egy QR-kódot nyomtatni, amellyel akár a termék aktuális likopin-tartalmát leolvashatóvá tehetik. Most arról tárgyalnak a Nébihhel, hogy mérjék a vegyszer-terhelés mértékét, tudatosítva a fogyasztóban, mi az amit eszik, mert óriási a különbség paradicsom és paradicsom között.

Januártól mérik a paradicsom likopin-tartalmat

Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyasztói igények bővülése és az egyre jobban kiéleződő piaci verseny rákényszeríti a vállalkozásokat, hogy a piaci szerepük megtartása és jobb pozícionálása érdekében változtassanak az eddig megszokott termelési folyamataikon és vezetési szemléletükön. A mai modern társadalom egyre nagyobb része nagy jelentőséget tulajdonít a fenntartható fejlődésnek, a környezethatékonyságnak, így a fejlesztéseket is a fenntarthatóság figyelembevételével érdemes véghezvinni. Ennek megfelelően egyre inkább elengedhetetlen a termékpálya-szemlélet megléte és gyakorlati alkalmazása, mely összevonja az élelmiszer-ellátási lánc több szereplőjét, és együttesen ösztönzi új technológiák, innovációk bevezetésére.

Veresegyház országgyűlési képviselője, Tuzson Bence szerint a település határában olyan üvegházi paradicsomtermesztés folyik, ami világszínvonalú, technológiai alapú és Magyarország jövőjét szolgálja. A kormány célja, hogy kiváló minőségű, egészséges és biztonságos magyar élelmiszer kerüljön a magyar családok asztalára. A Veresi Paradicsom Kft.-nek hála már télen van a friss, érett magyar paradicsom a piacon.

Facebook Comments