Megnyílt a Bábolnai Gazdanapok

Az Agrárminisztérium az őszi törvényhozási időszakban olyan jogi szabályozást készít elő, amely a mezőgazdaságban megkönnyíti az utódlás, a generációváltás, a gazdaság átadásának kérdését – mondta Nagy István agrárminiszter a 34. Bábolnai Gazdanapok csütörtöki megnyitóján.

Hozzátette, hogy a gazdaságokat most működtető első generáció érzelmi alapon gazdálkodik, történelmi igazságtétel után került birtokába a föld. Az utánuk jövő nemzedék már racionális megközelítésű, nekik magától értetődő a folyton fejlődő módszerek alkalmazása.

Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója elmondta, ebben az évben mintegy 20 gépkapcsolással mutatják be a legújabb erő- és munkagép-fejlesztéseket. A fajtakísérleti bemutatósoron a nemesítőházak képviselői több műhelybeszélgetést tartanak, amellyel az általuk fogalmazott kukoricahibridekre kívánják felhívni a figyelmet. A szakiskolai napon a középfokú mezőgazdasági képzésben tanulókat szólítják meg a rendezők, 19 iskolából. A szombatig tartó gazdanapokon 150 kiállító képviselteti magát 20 ezer négyzetméteren.

Facebook Comments