Tízezrek látogattak ki az OMÉK harmadik napjára

Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) és az „Egy a Természettel” Vadászati Világkiállítás a szombati napon is több tízezer látogatót fogadott. A szakmai és közönségprogramokkal, többek között néptánc-együttesek, népi zenekarok, autentikus viseletek, hagyományőrző mesterségek bemutatói is várják vasárnap estig a látogatókat. Pénteken és szombaton a szakképző iskolák diákjai vadhúsokból készült ételekkel versenyeztek.

A kistermelői B pavilonban interaktív foglalkozásokon ismerkedhetnek meg az érdeklődők a hungarikumokkal, kistermelői vásáron és mesterség-bemutatón vehetnek részt, a kisebbeket pedig egy gyermeksziget várja. A Kárpát-medence kincsei közül gyógynövényeket, havasi mézeket, erdei és termesztett gyümölcsökből készített lekvárokat, szörpöket, sajtokat is vásárolhatnak a látogatók. A gazdag, sokoldalú helyi termékek mellett hagyományaikat, kultúrájukat, épített örökségeiket, népi viseletüket is bemutatják külhoni honfitársaink. A kitermelői portékákat meg lehet kóstolni, illatolni, ízlelni, sőt a gazdák saját történetüket is elmesélik.

Emellett az őshonos udvar bepillantást nyújt a hazánkban tenyésztett állatfajok, -fajták és védett őshonos magyar haszonállatok sokaságába. Az udvarban megtalálható a magyar szürke szarvasmarha, kárpáti borzderes szarvasmarha, magyar tarka szarvasmarha, magyar házi bivaly, magyar parlagi szamár, kovásznai sárgafejű berke, gyimesi racka juh, suta racka juh, különféle tyúkfajták, gyöngytyúk, kacsa, liba, pulyka, magyar parlagi kecske, magyar óriás nyúl, illetve galamb.

 

A Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület (SVÉT) az OMÉK-on az Agrárminisztériummal, az Agrármarketing Centrummal és a Magyar Konyha Magazinnal közreműködve szakácsversenyt hirdetett a magyar szakképző iskolák szakács tanulói számára. A verseny két napja alatt a legjobb hat csapat mutatta meg, hogyan tud 8 főre kétfogásos menüt készíteni 240 perc alatt. Az alkotásokat hat szakmai zsűri, a SVÉT séfjei – Pesti István, Michelin csillagos séf (Platán Restaurant & Café, Platán Gourmet Étterem és Udvarház), Thür Ádám (Ikon Restaurant Debrecen), Gyurik Gábor (Viator Apátsági Étterem és Borbár, Pannonhalma), Jónás Gábor (Rosinante Fogadó, Szigetmonostor) és Bodnár Gábor (Panificio Il Basilico, Szentendre) – és Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője értékelte.

A diákok a SVÉT elnökétől, Ruprecht Lászlótól értékes késkészletet, iskoláik pedig felszereléseket nyertek. A szakmai támogatáson és késkészleten túl három csapat kiemelt díjakat is átvehetett: első helyen a Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium végzett, a második helyen a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola és a harmadik helyen pedig az egri Heves Megyei SZC Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola lett.

Facebook Comments