Agrár és élelmiszeripari seregszemle – agráriumünnep az OMÉK-on

Az idei Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás társrendezvényeként valósult meg október 7-10. között. A kétévente megrendezendő esemény a hazai agrárium és élelmiszeripar legjelentősebb seregszemléje. Közel 500 kiállító mutatkozott be 14 500 négyzetméteren a megújult Hungexpón.

Az első eseményt 1829-ben Széchenyi István álmodta meg egy állatbemutató formájában, egyszer úgy fogalmazott: „a termékeny föld teszi gazdaggá a nemzetet”. Idén is ennek szellemi örökségnek birtokában szervezték az OMÉK-ot, immár nyolcvanadik alkalommal. A rendezvény a múltból táplálkozik, és a jövőbe mutat. Küldetése hogy tradicionális értékeink megőrzése és felmutatása mellett hirdesse a 21. századi mezőgazdaság vívmányait is.  Az OMÉK egyszerre a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar seregszemléje és a magyar vidék bemutatkozása kétévente a fővárosban. Hagyományos értelemben vett kiállítás, melyen helyet kapnak szakmai és kulturális programok, tematikus rendezvények is.

Célok

Az elmúlt másfél év megmutatta a magyar vidék erejét. Láthattuk, hogy az nem csupán kultúránk és hagyományaink őrzője, hanem biztonságunk záloga is. Megtapasztalhattuk ugyanis, hogy még a legnehezebb időszakban is biztonságban volt hazánk élelmiszerellátása. Fontos, hogy a találkozások, a szakmai fórum mellett tehát láthatóvá tegyük ezt az erőt, és azoknak is bemutassuk, hogy hol tart ma a magyar agrárium, akik nem kerültek még kapcsolatba e területtel, így működéséről keveset tudnak.

Társrendezvény

Az OMÉK és az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás is a természetet szerető és értő emberek rendezvénye, így a két kiállítás együtt egy még tágabb spektrumot adott mindabból a minket körülvevő világból, amit fontos értékelnünk és megőriznünk a jövő generációi számára.
A mostani, rendhagyó rendezvény azért is volt kiemelt jelentőségű, mert az elmúlt másfél év a kitartó munkáról és nem a bemutatkozásról, a kapcsolatok ápolásáról szólt. Érdemes látnunk, hogy Magyarországon egyetlen fogyasztónak sem kellett egy másodpercig sem aggódnia azért, hogy lesz-e élelmiszer a legszigorúbb lezárások idején. Ha nem volt áru a boltok polcain, az is csak azért fordulhatott elő, mert nem volt, aki feltöltse. Tehát teljes biztonságban volt az elmúlt nehéz másfél esztendőben hazánk élelmiszerellátása. Ha a jövőbe tekintünk, akkor pedig azt látjuk, hogy a kormány a Vidékfejlesztési Program nemzeti forrásból történő, jelentős kiegészítésével soha nem látott forrásokat nyit meg az agrárium számára, volt tehát miről beszélni a szakmával az OMÉK-on, és megmutatni a gazdák eredményeit az egész társadalom számára.

Szakmai programok – E pavilon

Mindenki meg tudta találni a saját érdeklődésének megfelelő programot, és közelebb érezhette magát az agrárium szereplőihez legyen az szakmabeli vagy a vidék iránt érdeklődő látogató. Az E pavilonban az Agrárminisztérium szakmai programjait és azok eredményeit lehetett megtekinteni. A fókuszban az öntözésfejlesztés, az országfásítási program és a vidékfejlesztés állt. Helyet kaptak olyan együttműködések,mint például az Agrárminisztérium országfásítási programja, amelynek részeként csak a Településfásítási Programban 3 év alatt összesen 19 megyében, 1357 településen, 36 ezer db sorfa kerül elültetésre. A programnak ágazatokon átívelő hozadéka is van például az erdészek és a méhészek között.

A szakmai, E pavilonba várták a szervezők a kiváló magyar borok iránt érdeklődő látogatókat is a Borszemináriumi tér standjához, ahol naponta háromszor, profi borszakértő tartott vezetett kóstolót a magyar borokról. Megismerkedhettünk többek között a jellegzetes magyar szőlőfajtákkal, a magyar pezsgőkkel, az egyre nagyobb teret hódító természetes borokkal.

Ebben az épületben kapott helyet a középiskolások főzőversenye, a szakiskolák standja és az agrárdigitalizációs tér is. Ezeken kívül a látogatók kóstolhattak nagyszerű, édesvízi halfajtákból és erdeink vadjaiból készült ételeket is, megismerhették a konyhatechnológiákat, az újdonságokat és nem csak új élményeket gyűjthettek a gasztronómia által, hanem a tudással felvértezve otthon is elkészíthették kedvenc hal- és vadételeiket.

Kistermelői, B pavilon

A kistermelői B pavilonban a szervezők és a kiállítók az agrárium spektrumát még szélesebbre tárták, hiszen interaktív foglalkozásokon ismerkedhettek meg az érdeklődők a hungarikumokkal, kistermelői vásáron és mesterség-bemutatón vehettek részt, a kisebbeket pedig egy gyermeksziget várta. A Kárpát-medence kincsei közül gyógynövényeket, havasi mézeket, erdei és termesztett gyümölcsökből készített lekvárokat, szörpöket, sajtokat is vásárolhattak. De nem kizárólag a gazdag, sokoldalú helyi termékeket, hanem hagyományaikat, kultúrájukat, épített örökségeiket, népi viseletüket is bemutatták külhoni honfitársaink.

Az élelmiszer egy bizalmi termék. Meg kell fogni, illatolni, ízlelni ahhoz, hogy a gazdák áldozatos munkáját értékelni tudjuk. Mindemellett a helyszínen a történetüket is megismerhették.

Emellett külön őshonos udvarban mindenki bepillantást nyerhetett a hazánkban tenyésztett állatfajok, -fajták és védett őshonos magyar haszonállatok sokaságába.

Újdonság – A Nagy Dobás: Hungarian Food Business Program

Az Agrármarketing Centrumban a hazai termékpályák fogyasztásösztönzésén túl keményen dolgoznak a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari export fejlesztéséért egyebek mellett szakmai kiállításokon való közösségi standdal, szervezett, célzott részvétellel és üzleti utak szervezésével. Kétszázötven-háromszáz magyar céggel dolgoznak együtt. Őket rendszeresen viszik nemzetközi élelmiszeripari kiállításokra, egyben segítik az exportjuk infrastrukturális hátterének a fejlesztését.

Feldman Zsolt, Giczi Gergely, Káhn Norbert

A magyar élelmiszeripar számára minden adott ahhoz, hogy a XXI. század egyik legfontosabb erőforrásának, az élelmiszereknek a kínálatában a pozíciónk tovább erősödjön. Ennek eredményeként létrehoztak egy olyan online platformot, amelynek segítségével minden importőr valós időben tudja áttekinteni a magyar élelmiszeripar szereplőinek kínálatát és kapcsolatba lépni velük. Ez egy egyedülálló rendszer, ami igazi versenyelőnyt fog jelenteni a magyar élelmiszeripari cégeknek az exportjuk fejlesztésében, hiszen egy ilyen jelentős adatbázisa világszinten is csak néhány országnak van. A rendszer a nagyközönség előtt az OMÉK-on mutatkozott be.

A valós idejűség az egész koncepció központi eleme. Ezt úgy érik el, hogy a rendszert kinyitják a gyártók felé, így ők alakíthatják ki a saját export-portfóliójukat az adatbázisban, ezáltal biztosított a minden időpontban hiteles kínálati oldal. Minden olyan élelmiszeripari gyártó számára nyitott az online katalógusba való belépés, aki fejleszteni, bővíteni szeretné exporttevékenységét akár új célországokat, desztinációkat megcélozva, akár új partnereket bevonva. Természetesen a kezdő exportőröknek is tudnak helyet biztosítani, azonban néhány minimum-feltételnek meg kell felelniük, elsősorban árbevétel és idegen nyelvi kompetenciák tekintetében. A szoftver használatából eredő, vagy a B2B szolgáltatás igénybevétele által létrejött kapcsolatok és üzletkötések után nem számítanak fel díjat, csupán azt várják el, hogy naprakészen tartsák a portfóliójukat. A rendszerbe való belépés minden olyan élelmiszeripari gyártó számára nyitott, amely Magyarországon rendelkezik üzemmel, és exportképes terméket állít elő.

Facebook Comments